II. fejezet - Drunk

Picsába! Miért pont most kezd el esni?!Még azt a rohadt ernyőt sem hoztam el! Felhúztam a pulcsim nyakát a számig és rohanni kezdtem Emily-ék felé. Bőrig ázva érkeztem meg a kapu elé és durván nyomni kezdtem a csengőt, hogy engedjenek már be. Pár perc múlva Emily felkapta a kaputelefont és teljesen labilis állapotban beleszólt, éreztem, hogy valami nem oké, túl nagy volt a háttérzaj:

  - Ki az?- kérdezte nevetve.

  -  Én, baszd meg, engedj már be, bőrig áztam.

  -  Aria, te vagy az?

  -  Nem, nagyanyám!- válaszoltam gúnyosan.

  -  Nagymamákat ide nem engedünk be!

  -  Anyád picsája, ne szórakozz, bassza meg!

  -  Jól van, édesem!- nevetett és végre kinyílt a kapu.

Földöntúli örömmel léptem be a fedett előszobába. Elképesztő látvány fogadott. Megcsapta az orromat az erős pia bűze és körülöttem mindenki segg részeg volt. Rápillantottam a padlóra és egy óriási hányástócsa terült szét előttem. A gazdája eszméletlenül feküdt, hatalmas monoklival a szeme körül a fal mellett. Oda akartam menni hozzá, hogy megkérdezzem, minden oké-e, de hirtelen valaki nekem esett. Hátra pillantottam és Abby barna haja terítette be a lábam. Leguggoltam hozzá és felemeltem a fejét.

  -  Jézusom, jól vagy?- kérdeztem rémült arccal.

  -  Mi? Ja… persze.- nevetett és gyorsan felpattant.- Na, de én most megyek, mert van ingyen pia, halaszthatatlan ajánlat.- azzal elrohant.

Ekkor hirtelen a házba vezető ajtóból Emily lépett felém. Gyorsan megpusziltuk egymást, ahogy máskor is.

  -  Mi a szar ez itt?- kérdeztem.

  -  Ja, csak apámék nincsenek itthon és gondoltam megünneplem ezt a rendkívüli alkalmat. Tessék, igyál te is!- és a kezembe nyomott egy üveg vodkát.

Nem sokat gondolkodtam, gyorsan meghúztam a piát. Éreztem, hogy a torkomat perzseli a tömény alkohol, de nem törődtem vele. Ugyan is, ki nem szarja már le? Anyámék alaposan felbaszták az idegeim és, ha már Em szórakozásból megszervezett egy bulit, akkor én mi a francért maradjak ki belőle? A családom nem baszhatja el mindig a jókedvem. Nem felelhetek meg mindig a rohadt elvárásaiknak. Hamar kiürült az első üveg és az asztalon megpillantottam egy teljesen bontatlan Jack Daniels-et. Megragadtam a nyakát, letéptem a dugót és azonnal kortyolni kezdtem belőle. Azt a rohadt, milyen erős! Mivel az asztal mellett ültem, így nem is éreztem a hatását és bátran ittam tovább, mivel úgy gondoltam, hogy ez úgy sem árt meg nekem. Pár perc elteltével a Jack Daniels kiürült és gondoltam, hogy elmegyek a wc-re. De ahogy felálltam, inogni kezdett a föld a talpam alatt. Lábaimat súlyosnak éreztem és alig tudtam magam után vonszolni őket. Nem haladtam gyorsan, sőt még egyenesen sem tudtam menni talpaimon. Mindennek és mindenkinek nekiütköztem, akik csak nevettek rajtam, de nem zavartattam magam. Hirtelen úgy éreztem, hogy nem is kell vécézzek és mivel hangosan ment a zene a hangfalból és Emily-ék nappaliában mindenki táncolt, gondoltam én is beállok közéjük. De nem sokáig bírtam, hiszen egyre inkább kellemetlen érzés töltött el. A torkomban fura íz keletkezett és hányingerem lett. Hirtelen megpillantottam Emily-t, aki aggódva nézett rám. Oda akartam menni hozzá, de megbotlottam és a földre zuhantam. Nem tudtam felállni, teljesen lehetetlennek tűnt, a végtagjaim nem voltak mozgásképesek. Em odarohant hozzám. Durván megragadott és karomat a vállára rakta, ő meg átölelte a derekamat. Elvitt a legközelebb eső ágyhoz és belefektetett. Párnákat rakott a fejem alá, mondván, így nem fogok majd hányni. Lefektetve hagyott, hogy aludjak egy keveset, hogy kimenjen belőlem az alkohol. Pár percig mozdulatlanul feküdtem az ágyban, így mindenki azt hitte, hogy elaludtam, de valójában csak a hasító fejfájást éreztem és forogni kezdett velem a világ. Valaki hangosan ordítani kezdett:

  -  Em, Aria lehányta az ágyat, csinálj már valamit, basszus!

  -  Mi a faszom!?Na ne! Valamelyik pasi rögtön emelje fel és vigye be a fürdőbe!

Valaki felemelt az ágyról, de fogalmam sincsen, hogy ki volt az. Átfutottak velem egy szobán keresztül és leraktak a fürdő hideg csempéjére. Emily is bejött velem a fürdőbe és pofozgatni kezdett, hideg borogatást tett a homlokomra. Kérlelte, hogy szólaljak meg, de egyszerűen nem tudtam semmit sem mondani. Mintha minden hangszálam elpusztult volna. Emily ordítozott nekem, hallottam a hangját, decsak nyögtem és semmi egyebet nem tettem. Nem mozdultam, még a szemeimet sem tudtam kinyitni. De ez az állapot csak pár percig tartott és végre kinyitottam a szemeimet. Valamiféle szavakat is kezdtem motyogni. Em kaját adott nekem, hogy felszívja az alkoholt a gyomromban. Ettől viszont csak rosszabbul éreztem magam és hányni kezdtem. Viszont egyszer csak minden megszűnt körülöttem és nem éreztem semmit.

*  *  *

Hasogató fejfájással ébredtem fel. Nem volt rajtam a megszokott fekete pólóm, amit pizsinek szoktam használni. Sőt még nem is a saját ágyamban voltam. Hiszen ez Emily szobája! Rápillantottam a lila falon lévő órára: délután fél 2 volt. Úristen! Otthon ki fognak csinálni, csak erre tudtam gondolni. Gyorsan kipattantam az ágyból. Em nem volt sehol sem. Hol a büdös életben van? Mi a franc történt tegnap este? Hogyan ittam le magamat? Kirohantam Em szobájából és lefutottam a lépcsőn. Patyolat tiszta volt a ház. Emily ott ült a nappaliban, a kényelmes, fekete bőrfotelon és TV-t nézett.

  -  Na, jó reggelt szépségem!- mondta gúnyosan.

  -  Em, mi volt tegnap este? Hogyhogy nem vittetek haza?

  -  Alaposan kiütötted magadat, ami azt illeti.- mondta csendesen.- Halálra aggódta miattad magát mindenki. Megittál egy üveg Jack Daniels-et és még össze-vissza minden piát megkóstoltál. Teljesen a fejedbe szállt az alkohol, táncolni kezdtél, de pofára estél, így ágyba fektettelek és elkezdtél hányni. A fürdőbe vittünk, hogy helyre hozzalak, de elájultál és kb. negyed órán keresztül eszméletlenül feküdtél a csempén.

  -  Várj, az nem öt perc volt?

  -  Nem. Negyed óra volt. Nem szóltál egy büdös szót sem, olyan rossz volt ezt látnom. Végül elaludtál és gondoltam, hogy nem viszlek haza, mert otthonról kihajítottak volna téged és minden bizonnyal tőlem is eltiltottak volna. Szóval hagytam, hogy itt aludj.

  -  Úristen, Em! Bassza meg, annyira nagyon sajnálom… Nem gondoltam, hogy ennyi bajt okoztam neked.

  -  Ööö, vagy úgy tíz szál cigit is elszívtál.

  -  Mennyit?- néztem rá csodálkozva.- Ez nem lehet igaz, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Ne haragudj!

  - Nem baj, nem haragszom. Apáék még nem jöttek haza, szóval nem vagyunk bajban. Szerencsére csak két pohár törött el, de az nem a világvége. Azt ki tudom magyarázni.

  -  Hogy takarítottátok ki a lakást?

  -  Abby segített, négy órán keresztül takarítottunk. De hála istennek sikeresen.

  -  Aham… Figyelj Emily, tényleg rettenetesen sajnálom ezt.

  -  Mondom nem gond. Remélem jobban vagy, nekem ez a legfontosabb. Halálra aggódtam magamat miattad, de komolyan.

Em közelebb jött hozzám és szorosan megölelt. Szinte elsírtam magam, de végül erőt vettem magamon és elengedtem őt.

  - Taxit kéne hívnom, otthon megölnek… Szóval, ha nem gond, akkor most lelépek… és tényleg, mindent sajnálok.

  -  Rendben.

Így felhívtam egy taxi szolgálatot és pár perc alatt otthon is voltam. Gombócot éreztem a torkomban. Hát, mi lesz most?

I. fejezet - Pilot

  -  És neked ez így jó, hogy a cigi és az alkohol világában élsz már hónapok óta? Könyörgöm Aria, már elég nagy vagy ahhoz, hogy fel tudd fogni, hogy ezek milyen káros szerek.

  -   Igen anya, jó. Jobb, mint ebben a retkes pórfészek családban tartózkodni egész nap.

  -   Hogy mondod?

  -   Igen, jól hallottad, egy retkes pórfészek.

Hát igen, ez az én életem… Állandóan veszekedünk anyámmal, amióta felforgatták az életemet. De ők nem veszik a lapot és leszarják, hogy nekem mi jó és mi nem. Hát hogy is nem…

De jobb, ha először is nagyvonalakban elmesélem az életem. Azt hiszem, könnyebb lesz úgy megérteni a veszekedésünk okát. Szóval Aria Gilbert vagyok, Manhattenben élek anyámmal és az újdonsült famíliámmal. Anyu és apu elváltak, amikor 10 éves voltam, mert apum kapott magának egy szőke cicát, Mandy-t és elhagyta anyut egy ilyen kis semmirevaló nőért. Mondhatom szép… Anyu úgy körülbelül 2 évig depressziós volt emiatt, szóval, ja, tök jó éveim voltak, így az utóbbi időkben… Aztán csodák csodájára, anyura újra ráköszöntött a szerelem és visszatért az életkedve, aminek rohadtul örültem. Megismerkedett egy John nevű pasival, aki mellesleg dúsgazdag. Eléggé szimpatizáltam a pasast, meg minden titkomat elmondtam neki, mert úgy éreztem, hogy ő az új és vidám életemhez a kulcs… Mígnem anyuval össze nem házasodtak és nem lett egy közös gyerekük, Polly. Ezek után, rájöttem, hogy John nem is az, akinek mutatja magát. Állandóan beszólogatott nekem és még le is kurvázott. Szerintem is nagyon kedves egy fazon. Ahogy telt az idő, egyre nagyobb volt bennem az utálat iránta. De ez van. Anyut nem érdekelte az, hogy utálom a férjét, mivel ő elvolt a rózsaszín felhőivel, meg az anyáskodással. Szóval tönkrecseszték az egész családi életemet és folyamatosan az elvárásaiknak kellett megfeleljek. Soha nem voltam nekik elég jó és nem is leszek. És ez mindig csonkít egyet az önbizalmamon… vagy, lehet, ha már nincs is nekem olyanom. Pff, hát szép. Abszolút nem vagyok a világ szépe, szóval, senki ne számítson többre egy magamfajta 17 éves lánytól. Ó, és, ha nem említettem volna, az utóbbi időben eléggé megfogott a cigi, a drog és az alkohol világa. A barátaimmal szoktunk szívni, mivel legalább ők megértik a ramaty családi életemet. Idegesen rontottam be a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtómat.

  -   Aria! – ordított anyám idegesen és benyitott utánam a szobába. – Tudod, hogy John nem szereti,     -  John véletlenül nem akarja megnézni, ahogy tusolok? – pofáztam.

  -  Aria!

  -  Ne mind szólítgass, mert egy, itt állok melletted, kettő, pontosan tudod, hogy utálom a nevem! – fujtattam idegesen.

  -  Jól van, akkor nem szólítgatlak, de akkor figyelj végre rám is egy kicsit!

  -  Siess, leesett a nikotinszintem! – néztem rá unottan. A halántékán kidagadt egy ér, ami nála azt jelentette, hogy nagyon, de nagyon ideges. Szorosan lehunyta a szemét és mély levegőt vett. Hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy ne kiabáljon velem. Pontosan tudta, hogy ha ordibál, akkor még annyit sem teszek meg, hogy végighallgassam.

  -  Édesem, annyiszor beszéltünk, már erről, hogy milyen káros, meg mennyire nem szeretném, ha rászoknál… Kisgyerekként olyan értelmes voltál és megfogadtad nekem, hogy még csak hozzájuk sem nyúlsz, most meg itt vagy és… - elcsuklott a hangja és könnyek szöktek a szemébe. Ha nem ismerném a taktikáját, akkor meg is sajnáltam volna. Ezzel azt akarja elérni, hogy fölszakítson bennem valami kis együttérzést. Ezt nem engedhettem meg magamnak, mert tudom, hogy onnan már egyenes út vezet, annak a pár évvel ezelőtti emléknek felidézéséhez, amit minden erőmmel próbáltam kizárni a fejemből.

  -  Mégis mi ez? – ordított John a cigis dobozomat tartva a kezében. Akkor még nem tudták, hogy cigizem.

  -  Ez, ha jól látom egy cigis doboz. – vontam vállat teljes nyugalommal.

  -    A táskádból van! – kiáltott az arcomba. Hírtelen méreg futott végig az ereimen, végig a testemen, elöntött a düh, a kezeim remegtek.

  -   Mi a faszom??? Már ennyi magánélete sem lehet az embernek ebben a kibaszott házban, hogy a táskáját ne kutassák át? – ordítottam vérben forgó szemekkel.

  -  Vigyázz a szádra! – idegbeteg módjára meredt rám.

  -  Nem, baszd meg, nem! – nem hallgattam el, de így csak magam alatt vágtam a fát.

  -   Azt mondtam, hogy hallgatsz, mert te azt csinálod, amit én mondok, amíg az én házamban laksz! Csak nézz magadra, hogy nézel ki? Mint egy ronda útszéli kurva, szerencsétlen ribanc. Egy rakás szerencsétlenség vagy! – bőgőgörcsöt kaptam, de nem hagytam magam.   
  -  Hallgass! – csak ennyit voltam képes kipréselni magamból.

  -  Nem hallgatok, azt teszek, amit akarok! – teljes erőből rám csapott egyet. Éreztem, ahogy a kibaszott fogszabályzó felhasítja a bőröm. A számhoz kaptam a kezem és rögtön meg is telt vérrel.

  -  Látod, mit művel?! Csinálj már valamit! – néztem anyámra, aki meghunyászkodva állt John mögött. Nem mozdult, nem mondott semmit, csak állt és bámult rám. – Basszátok meg mind! – rohantam ki az utcára. Senki nem jött utánam, én meg féltem, nem tudtam mit tegyek.

Az emlék hatására kiléptem az utcára és becsaptam magam mögött az ajtót.

Kétségbeesetten kaparásztam a zsebem és megkönnyebbülésemre ott volt a mobilom. Rögtön Emily-t tárcsáztam.

  -   Szia. Felmehetek ma estére?

  -   Édesem, te mikor nem? – nevetett kedélyesen.