A farmerem a térdénél ki volt hasadva, de hogy miért, vagy hogyan fogalmam sincs. Fekete toppomat állítólag lehánytam. Emily kimosta, de még vizes maradt helyenként. Még a fekete Conversemen is hányásnyomok voltak. A hajam laza copfba volt fogva, ami nem vallott rám, mert nem szerettem felkötve hordani dús hajam. A sminkem... lefojt, elkenődött, mivel vízálló és Em-nek nem volt lemosója úgy maradt.Idegesen doboltam a taxi padlóján és tűkön ülve figyeltem az órámat. Körülöttünk mindenfelől autók száguldoztak és sűrű emberforgatag szegélyezte a forgalmas utakat.De jó lehet nekik! - gondoltam de kibámulva az ablakon. Jó nekik, mert nem várja otthon őket egy pszichopata és a seggnyaló felesége. Nem kell minden nap abban élniük, hogy reggeltől estig ők a legszarabbak a világban, ők a kurvák, a rondák, a szerencsétlenek, a szégyentelenek. Nem kell terrorban élniük nap, mint nap, becsukhatják a szobájuk ajtaját, azt ehetnek, amit akarnak és akkor, amikor akarnak. Nem kell mindig valakinek az elvárásait lesniük, nem kell jókislányt játszaniuk, amikor belülről legszívesebben őrült rockerek lennének. Ezekre a gondolatokra könny szökött a szemembe, amit gyorsan le is töröltem pulcsim ujjával – egy gondolat suhant át az agyamon. - Talán nem így van. Talán nem vagyok egyedül olyan személy, aki így él. Talán vannak olyanok is, akiknek még az enyémnél is rosszabb a sorsuk. Talán igen, talán nem, de mindenképp erősnek kell lennem. - Öhm... Hölgyem... Megjöttünk. - lengette meg a kezét előttem a sofőr. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy azt sem vettem észre, hogy időközben a kocsi leparkolt a házunk elé. Sietve kifizettem a taxit, majd kiszálltam. Ráérősen sétáltam végig a házhoz vezető járdán. Minél tovább akartam húzni az időt. Rátettem a kezem a kilincsre, de nem mertem benyitni. A szívverésem hirtelen felgyorsult és mélyeket lélegeztem. Az a hasogató fejfájás, amit reggel éreztem, hirtelen megint rám nehezedett. Az Isten verje meg! Mi a francnak kell pont most rám jöjjön ez a szar?! Nem dolgozhat ennyire ellenem az univerzum. Pár percig próbáltam legyúrni a fájdalmat kisebb-nagyobb sikerekkel. Aztán mély levegőt vettem, szorosan lehunytam a szemem és lenyomtam a kilincset. Harsány nevetést hallottam a konyhából. Anyám és John egész jól megvoltak odakint. Úgy tűnik, annyira nem zavartatták magukat, amiért én egy egész éjszakára eltűntem.
- Megjöttem! - kiáltottam és választ nem várva felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót és bevágódtam az ágyamba.
* * *
- Aria! - döngetett anyu az ajtón szakadatlanul. - Megtudhatnám végre, hogy hol voltál három nappal ezelőtt? - kérdezte sokadszorra.
- Nem! - válaszoltam tömören sokadszorra.
- Jól van, akkor hagylak, ha ezt szeretnéd, de örülnék, ha ma este lejönnél a vacsorához! Jönnek a nagyszüleid!
- Biztosra veheted, hogy nem fogok! - ordítottam ki. Hát igen... Három napja a szobámban ülök és nem vagyok hajlandó kilépni. Bár duzzogásom pontos okát nem tudom, de talán azért van, mert tök jól meg voltak nélkülem, nem is kerestek... Hogy hogy nem haltam éhen? Tartok pár csomag csipszet a szekrényemben, az ehhez hasonló nehéz idők leküzdésére. Habár a vacsora gondolatára rögtön megkordult a gyomrom. Mikor nagyanyámék jönnek át, akkor tuti, hogy finom kaja van, anyu mindig a kedvenceimet főzi, amik természetesen a nagyi kedvencei is. Habár a vénasszonyt nem bírom túlságosan, az ízlésünk nagyjából egyezik. Nagyon vallásos egy ember, ha kiejted előtte a segg szót, fenék helyett, majdhogynem agyvérzést kap. Ezen kívül majdnem annyira befolyásolja anyut, mint John. Folyamatosan beleszól az életünkbe és nevelési tanácsokat ad anyunak, ami nagyrészt abból áll, hogy: Ordíts neki!, Ne engedj a 21-ből!, Tudja, hogy te vagy a felnőtt, mindig neked van igazad!, Ha pofázik verd agyon!, meg hasonlók. Aput sem komálta nagyon, ezért emlékszem folyamatosan terrorizálta valamiért. Valószínűleg ő is közbenjáró tényező volt a válásuknál...Remélem, tehát, hogy így érthető az álláspontom.
Csak feküdtem az ágyamon és Nirvana-tól a Smells like teen spirit üvöltött a hangfalaimból, amikor hangos dörömbölést hallottam az ajtóm felől.
- Mi van? - halkítottam le a számot.
- Kapcsold ki most azonnal és gyere ki! - toporzékolt John.
- Nem! - hangosítottam fel újra a zenét.
- Amíg az én házamban laksz nem hallgatsz ilyen zenét! - ordította.
- Na ne! Jó hogy a zenei ízlésembe nem szólsz bele! - pofáztam vissza.
- De bele szólok! Mert nem hallgathatod ezt a mocskot!
- Ó, dehogynem. Azt nem akarod eldönteni helyettem, hogy milyen színű tangát vegyek fel? Most, hogy így eszembe jutott, szerinted a lilát, vagy a vöröset vegyem fel holnap? - kérdeztem gúnyos mosollyal az arcomon. John semmit sem mondott, csak egy erőset csapott az ajtómra, majd hangos léptekkel elvonult. Igen, ez azt jelentette, hogy győztem. Jó érzés töltött el: ha másban nem is legalább ebben jó vagyok.
* * *
Ismét hangosan felnevettek, én meg azt éreztem, hogy kitépem az összes hajam, ha még egyszer meghallom nagyanyám idegesítő, hisztérikus röhögését. Hirtelen felindulásból elfordítottam a kulcsot az ajtómban és kiléptem a szobából. Majd leszek én az ünneprontó. Még mikor meghallottam, hogy megérkeztek jól kifeketítettem a szemem, mert tudom, hogy az öreglány frászt kap ettől.
- Uram segítsd meg! - vetett keresztet halálra rémült arccal, mikor meglátott.
- Aria! - nézett rám fenyegetően anyu.
- Most mi van baszd meg? - nagyi halkan felsikított a szó hallatán. - Te kértél, hogy jöjjek le!
- És hogy beszél! Lizzie, drágám, tudom, hogy mi a baja a lányodnak! - nézett anyura ködös tekintettel. - Megszállták! Jár egyáltalán ez a lány templomba?
- Nem, nem akar jönni velünk soha! - vágta rá anyu hevesen, mielőtt még én is megszólalhattam volna.
- Ők sem járnak, így engem sem visznek. - néztem nagyira ártatlanul.
- Ó, uram! - függesztette a tekintetét a plafonra. - Mentsd meg ezt a családot a gonosztól! - ordította a csillárnak. A tekintetem John-ra vándorolt. Arckifejezésétől a röhögőgörcs kerülgetett. Láttam rajta, hogy legszívesebben leszúrta volna a nagyit, tuti, hogy szenilisnek tartja, és nincs egyedül.
- Aria! - nézett rám John. - A nagyszüleiddel döntést hoztunk!
- Ajj-ajj! Ez rosszul kezdődik! - anyu rögtön letorkolt egy szúrós nézéssel.
- Szóval! - folytatta John. - Amelyik héten szemtelen vagy, azon a héten kitakarítod az egész lakást! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
- A faszt! Azt lesheted, hogy én mikor fogok neki takarítani! - szavaimra még nagyi is abbahagyta az imádkozást.
- Mivel rontottátok el ennyire ezt a lányt? A kis Polly, olyan engedelmes, aranyos és szép. Mi történt ezzel a lányoddal?! - kérdezi nagyi megbotránkozva.
- Mi nem tettünk vele semmit! Ő rontotta el magát. Minden hülyeségért, amit csinál, csakis ő a hibás. És úgy, ahogy mondod, drága anyósom, a kisebbik lányunk sokkal értelmesebb, mint ez a lázadó, idegbeteg barom. Saját magát cseszi el. Mindenért ő a hibás. - visszhangozta John nagyinak.
A fejemben csapongtak a gondolatok. Adrenalin futott végig az ereimen, dühös lettem és úgy éreztem, bármikor képen tudnám verni, most Johnt, anyát, nagyit, Pollyt, és mindenki a faszt, aki belepofázik az életembe és elcseszik azt. Persze, hogy én vagyok a hibás... Pff...
Megfordultam és becsaptam magam mögött minden ajtót, amin átrontottam. A szobám ajtaján, idegesen elfordítottam a kulcsot és tehetetlen dühömben csak fordultam egyet a szobámban. Véletlenül pillantottam bele a tükörbe. Hányinger fogott el, ahogy megpillantottam a saját tükörképem. Nem akartam látni ezt az undorító arcot többet. Kibaszott tükör! Teljes erőmből rávágtam egyet. A tükör körkörösen repedt, majd a közepéből szilánkok hulltak ki. Picsába, kit érdeklek én? Senkit! Undorító vagyok, egy igazi szerencsétlen, régen minden más volt. Olyan boldog voltam, most meg... pff. Zokogni kezdtem, a fekete sminkem lefolyt az arcomról, de én csak sírtam és sírtam. Egy gyenge kis senki vagyok, a drága Johny takarítónője. Felkaptam a legnagyobb szilánkdarabot a földről. Csak néztem a semmibe, kezemben a szilánkdarabkával. A karomhoz érintettem. Minden végigfutott az agyamban. John, az apám, az anyám, Polly, Em és Ash. Sírtam torkom szakadtából. A kezemen végighúztam a szilánkdarabot, először csak óvatosan, majd egyre mélyebben kezdtem vagdalni a karomat. Egy fekete könnycsepp hullt a vágásra, letörültem és újra vágni kezdtem magamat. Visszaakartam minden fájdalmat adni így egyre csak mélyebb vágásokat ejtettem magamon. Fájt minden porcikám, ordítottam. Vércseppek folytak le karomról a padlóra. De nem érdekelt. Rápillantottam a lábamra, milyen undorító te jó isten! A szilánkdarabot gyengéden elhúztam a karomról és a combomhoz érintettem. Teljes erőmből kezdtem vágni a lábam, vér szivárgott a combomból. A padlómon egy vértócsa terült végig. Egy undorító vértócsa. Hányinger fogott el. Elhajítottam a szilánkdarabot, vér borította. Csak néztem a vércseppeket a testemen és sírtam. Kedvem lett volna kiszökni az ablakon. Meg akartam halni.
